KOLLÉGIUMI BALLAGÁS

Az idei tanévben április 29-én rendhagyó módon, digitális formában búcsúznak végzős diákjainktól az itt maradó társak és a kollégium dolgozói.
Most is jutalmazzuk a kiemelkedő közösségi és sport teljesítményt nyújtó diákokat, és virtuálisan átnyújtjuk a kollégiumban adható legmagasabb elismerést – a Hajnóczy – Díjakat is.

Dr. Barna Viktor (igazgató) köszöntője

Kedves Ballagó Diákok, Tanárnők és Tanár Urak!

Kedves hagyomány a Hajnóczy Kollégiumban, hogy a végzősök elköszönnek az intézménytől, diáktársaik, tanáraik pedig elbúcsúztatják őket. Ez a ballagás.

Sajnos ez a mostani ballagás rendhagyó, mert csak virtuálisan tudunk végzős kollégistáinktól elköszönni. Nem tudjuk a feldíszített társalgóban fogadni az ünneplőbe öltözött ifjú hölgyeket és urakat. Nincs valóságos lufifelengedés sem az épület bejárata előtt. És nincs közös fotó. Kérem, egy rövid időre mégis próbálják beleélni magukat ebbe az ünnepélyes helyzetbe.

Nem tudom, hogy a vizsgákra történő online felkészülés során van-e idejük és energiájuk elgondolkodni azon, hogy voltaképp mi is ez az esemény?

A források szerint maga a fogalom a latin VALETANS szóból ered, aminek a jelentése: búcsúzás. A feljegyzések szerint az első ballagásokat Selmecbányán tartották az 1870-es években. Az erdészeti és bányászati akadémia végzősei, a valétálók a “Ballag már a vén diák…” című dallal búcsúztak az iskolától. Ez a – mondhatnánk mai szóval – “flashmob” annyira jól sikerült, hogy hamarosan más iskolák utolsó éves tanulói is átvették.

A ballagók tarisznyát is kaptak, ami fontos jelképpé vált. A hagyomány szerint a tarisznyába pogácsát, földet, pénzérmét és sót raknak. A pogácsa a mindennapi betevő ételt jelképezi, földet azért raknak bele, hogy bárhol gyökeret tudjunk ereszteni, pénzérmét pedig azért, hogy soha ne kelljen szűkölködni. Só azért kerül a tarisznyába, hogy az életünk ne legyen szürke, íztelen.

A ballagás egyben átmeneti rítus a felnőtt életbe.

A felnőtté válást hagyományosan a család és a rokonság tagjainak is illik a tudomására hozni. A mostani Hajnóczys ballagás ugyan a virtuális térben, de mindenképp egy tágabb értelemben vett család körében zajlik. Mert a kollégiumi évek alatt egy sajátos közösség jön létre, egy nagy és összetartó családdá válunk, váltunk.

A ballagási beszédekben még a közhelynek tűnő szófordulatok is átnemesülnek.

Az egyik ilyen: „A kollégista lét alatt felnőtté váltunk.” Bizony, ez több szempontból sem mondható közhelynek.

14 éves serdülőként, tele kérdésekkel és bizonytalanságokkal kerültek be a kollégiumba. Aztán lassan világossá vált, hogy a felsőbb évesek is „túlélték” ezt az állapotot. A Gólya-napokon még sok-sok játékos programban vehettek részt, de azt követően egyre több komoly, „felnőttes” kihívással szembesültek.

Megtanulhatták – persze különböző hatásfokkal – hogy a környezetüket rendben kell tartani, hogy a társas viselkedésnek vannak írott és íratlan szabályai, hogy a problémák megoldásához legfeljebb tanácsot, segítséget lehet kérni, de a végén saját maguknak kell meghozni a döntéseket.  Mind’ tudatosabban fordultak a kötelességeik felé, egyre önállóbban szervezték meg a mindennapjaikat, sőt, lényegesen előrelátóbbakká váltak, és megtanulták vállalni a felelősséget a tetteik miatt. A felnőttes élethez kapcsolódó tapasztalatok pedig észrevétlenül beépültek a személyiségükbe, ami jó alapot ad a majdani sikeres életvezetésükhöz.

Egy másik – gyakran előforduló – ballagási gondolat: „A kollégiumban életre szóló barátságok jöttek létre.” Ezt ma még nehéz elképzelni. De biztos vagyok benne, hisz’ a korábbi tapasztalatok is ezt igazolják, hogy amikor 5-10 év múlva az érettségi találkozókon leülnek egymás mellé, elkezdődik az anekdotázás, a megunhatatlan kollégiumi sztorik felidézése. Ezután pedig a legszívesebben elindulnának az egykori koleszba, azon gondolkodva, hogy milyen ürügyre hivatkozva próbálják az éjszakás nevelőtanár szívét meglágyítani.

Végül egy szintén gyakori, „Amikor először léptem be a kollégium kapuján…” kezdetű mondat. Egy kollégista a négy év alatt átlagosan 1500 alkalommal lép be a kollégiumba. Akkor hát miért olyan fontos felemlíteni az elsőt? Mert – habár a mostani utolsó kilépés kényszerűségből előbb is következett be – a középiskola befejezése után már csak látogatóként kaphatnak bebocsátást a portásoktól.

De – és ezt tiszta szívvel kérem és javaslom – ne kerüljék el ezt a házat. A veszélyhelyzet elmúltával térjenek be pár percre, ha csak erre járnak, és meséljenek felnőtt életükről. Mi nagyon szívesen meghallgatjuk, ha örömeikről vagy bánataikról beszámolnak. Ha pedig ismét tanácsra, segítségre lenne szükségük, akkor bátran keressék fel egykori nevelőtanáraikat. És mi a legjobb szándékunk szerint fogjuk segíteni a hozzánk fordulókat.

A búcsúztató beszédet illik valami bölcsességgel zárni. Most, hogy lassan mindenki elindul a maga választotta felnőtt életútján, Lao Ce gondolatait ajánlom figyelmükbe: „A bölcs nem hagyja el az utat, csak mert senki sem ismeri azt.”

Tizenegyedikesek búcsúzója végzős társaiktól

Kedves Végzősök!

Eljött a búcsú ideje, az életetek egy meghatározó szakaszának a végéhez értetek. Most itt ülünk a gép előtt, fejünk tele gondolatokkal, szívünk érzésekkel. Azt javaslom, hogy búcsúzóul idézzünk fel néhány jó pillanatot az elmúlt évekből.

Emlékeztek az első napotokra a kollégiumban? Emlékeztek arra, hogy akkor mi játszódott le bennetek? Belerázódni egy akkor még ismeretlen és szokatlan környezetbe, együtt élni ismeretlen emberekkel, akik mára már a barátaitok, szinte testvéreitek lettek a közös élményeknek és viszontagságoknak köszönhetően. Gondoltátok volna, hogy az az idegen ember, akit akkor láttatok, mára ennyire fontos személy lesz az életetekben? Szerintem nem.

Azt hallottam, azok a barátságok, amik a kollégiumban születnek, egy életre szólnak. Nem elég, hogy évekig el kellett viselned annak a bolondnak az arcát, aki a kajádból kéregetett, aki néha elcsente a papucsod, aki néha talán fel is idegesített, aki mindig ott volt veled jóban-rosszban, ha akartad, ha nem, az a kis lüke akkor is fel fog bukkanni, amikor már nem együtt laktok.
Milyen jó is volt az, amikor éhesen leszaladtál a büfébe, és Évi néni mosolygós arccal készítette neked a szendvicseket, vagy a kávét. Főleg akkor volt jó, amikor valamelyik szobatársad hívott meg rá! Milyen jók voltak az ebédlős beszélgetések és találkozások, a kolesz előtti hülyéskedések, vagy épp gyors kiszaladni egy kis „friss levegő szívásra”. Milyen jó volt ellógni egy-két napot, és nagy „betegen” lemenni a kollégium orvoshoz, hogy szánjon meg egy igazolással.
Vagy ott volt a szecskaavató. Milyen vicces volt látni a többieket, ahogy krumplit szedegettek, egy szekrényre való ruhába öltözve szaladtak le az ebédlőbe, hallani a csapatokat énekelni, vagy épp azt figyelni, ahogy mindenki rizsszemeket számol. Részt vettetek koleszos programokon is, például a városnézésen, irodalmi teaházon és sok más izgalmas programon.
Ami kihagyhatatlan a sorból, az a kimenő. Mennyi szép és felejthetetlen emléket nyújtott számotokra! Gondolom, voltak közös vásárlások, közös kajálások a Mekiben vagy a Burger Kingben, biztos voltatok együtt moziban, vagy kávézni is.

Órákig sorolhatnám még, hogy mi mindent nyújtott még nektek a kollégium, de az élet halad és az idő kevés, búcsúzni kell! Remélem, mindenki számára egy életre szóló élményt adott a Hajnóczy Kollégium. Legyetek mindig vidámak és kívánom, hogy minden álmotok valóra váljon! Viszlát, kedves végzősök!
(Kablár Viktória)

 

„Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn énekelve,
portól, sártól piszkosan,
menni mindig, biztosan”

Dsida Jenő elgondolkodtató soraival üdvözlöm kedves ballagó diákjainkat, nevelőinket és a tisztelt nézőközönséget.
Engedjétek meg, engedjék meg, hogy a III. emelet fiai nevében szóljak néhány szót ballagó diáktársaimhoz.
Minden tanév végén a kollégiumban csakúgy, mint az iskolákban kedves hagyománnyá vált a végzős diákok ballagása.
Örömteli, ünnepélyes, és csak egyszer élheti át minden ballagó tanuló.
Az elmúlt napokban sokat törtem a fejem, hogy mi is lenne méltó erre a különleges alkalomra.

Íme, néhány gondolat útravalóul.

Már-már ott álltok a nagybetűs élet kapujában, és minden bizonnyal nektek is olyan mintha ez lenne az első évetek a Hajnóczy József Kollégiumban. Nagyon gyorsan elrepült az a négy év, amit itt velünk töltöttetek. Ebben a négy évben a legszebb az, hogy ugyanaz az idő telt el, de mindenkinek kicsit másképpen. Kinek nehezebben kinek könnyebben. Szerintem biztosak lehetünk abban, hogyha nem is ez volt életetek leginkább zökkenőmentes szakasza, mégis nagyon szép pillanatokat élhettetek át velünk. Később mosolyogva fogjátok mesélni mindazokat a történeteket, melyeket már mindenki ezerszer hallott, de nektek mégis különleges, valami olyan, amit máshol nem tapasztalhattatok meg.

Reméljük, hogy valamilyen szinten elősegíthettük leendő sikereiteket, és ezért majd jó szívvel tekintetek ránk a következő években.

Végül ezzel az idézettel szeretnélek útra engedni titeket és sok szerencsét kívánni a jövőre nézve.

„Mindenki képes elérni célokat. Ne hagyjátok, hogy elbátortalanítsanak, amikor szeretnétek valóra váltani egy álmot! Végül, használjátok ki, hogy fiatalok vagytok! Akkor is ragaszkodjatok álmaitokhoz és céljaitokhoz, ha a megvalósításuk lehetetlennek látszik!” Scott Jurek
(Varga Tamás)

Képvetítés az elmúlt 4 év programjaiból, élményeiből

vetítés

Végzőseink díjazása

Hajnóczy-Díj

Bizderi Anna
Keresztes Noémi Réka
Major Tímea
Riszt Helga
Tóth Ágota Ráhel

Igazgatói Dicséret

Biró János
Ignácz Márk
Jakab Tünde
Leel-Őssy Judit
Pápai Zoltán
Szakács Zsófia
Ujváry Fanni

Tabló

tablóletöltés

BAMA – cikk